ScienceBits
Lente Gábor blogja
A Molecular Frontiers konferencia
TUDOMÁNYOS HÉTKÖZNAPOK
2017. szeptember közepén az Eötvös Loránd Tudományegyetem és a Magyar Tudományos Akadémia Természettudományi Kutatóközpontja egy elég különleges konferenciának adott otthont. A rendezvény neve Molecular Frontiers volt, és egy lassan már hagyományosnak mondható sorozatba illeszkedik. Az idén három ilyen nevű konferencia is volt a világon, tavaly kettő, a korábbi években pedig egy-egy.
A rendezvény egyik lényege, hogy igen neves tudósok találkoznak középiskolás diákokkal és egyetemi hallgatókkal, számukra tartanak előadást. Budapesten a fő téma a fehérjék gyógyászatban betöltött szerepe volt, tíz előadót hívtak meg, közülük hárman is Nobel-díjasok:
- William DeGrado
- Christopher Dobson
- Harry Gray
- Wayne Hendrickson
- Timothy Hunt
- Kondorosi Éva
- Reiko Kuroda
- Arieh Warshel
- Pernilla Wittung-Stafshede
- Kurt Wüthrich
Az esemény tehát egyszerre tudományos és oktatási. A délelőtti plenáris előadások az ELTE Gömb aulájában voltak, a délután kisebb szemináriumok az MTA TTK épületében.
A puszta részvételen kívül volt valamennyi szervezői szerepem is. A rendezvényre érkezett mintegy háromszáz középiskolás diák az ország minden tájáról. A plenáris előadások nekik (is) szóltak, de a csütörtök délutáni szemináriumokon már nem tudtak volna hasznosan részt venni, ezért nekik más elfoglaltságot kellett találni.
Az egyik feladatuk így egy fehérjemodell megépítése lett. Ehhez én találtam meg a megfelelő módszert, de persze a szükséges alkatrészeket meg kellett hozzá venni; ezt a konferencia szervezői meg tudták oldani. Egy amiloid-béta nevű fehérje molekuláris szintű modelljét építettük meg közösen, nagyjából minden diáknak jutott egy aminosavegység. Erről hosszasan tudnék írni (valószínűleg fogok is), de itt egyelőre csak annyit szeretnék bemutatni, hogy ha nem is tökéletesen, de sikerült felépíteni a modellt.
Ez persze nem töltötte volna ki az egész délutánt, ezért más feladatot is találtunk ki: a konferencia tíz meghívott előadójáról kellett a diákoknak posztereket készíteniük. Ezeket aztán kiállították az MTA TTK épületében, és maguk a meghívott előadók is megnézték őket. Itt készítettem a kedvenc képemet is: Harry Gray poszterén volt egy utólag odaragasztott felirat, amely szerint az egyik kézzel rajzolt portré nagyon is elnyerte a tudós tetszését.
Pénteken egy újabb fehérjemodellt készítettünk - ezúttal jóval egyszerűbbet, 185 darab héliummal töltött lufi felhasználásával. A konferencia zárásaként ezt a résztvevők elengedték az épületben; a gyártó garanciája szerint akár három-öt napon át is megtekinthető volt a tetőszerkezet által megállított modell.
A záróünnepségen sok résztvevő könyvjutalmat is kapott. Mondanom sem kell, igen meg voltam elégedve azzal a ténnyel, hogy az általam jegyzett ismeretterjesztő művekre, a Száz kémiai mítoszra (Kovács Lajos, Csupor Dezső, Gunda Tamás és jómagam), illetve a Vízilónaptej és más történetek kémiából című kötetekre (ezt egyedül írtam) esett a szervezők választása. Ilyen nagy példányszámban még soha nem láttam egyszerre ezeket a könyveket, így nem is mulasztottam el az alkalmat arra, hogy közöttük csináltassak magamról egy fényképet. A jutalmak kiosztása egyben aláírási gyakorlat is lett a számomra: soha ennyit nem dedikáltam még egyszerre a könyveimből.
2017.09.15.