ScienceBits

EuropaCat2017 konferencia Firenzében

TUDOMÁNYOS HÉTKÖZNAPOK

Augusztus utolsó napjaiban Olaszországba utaztunk. Olyasmit csináltam, amit talán még soha életemben: úgy mentem tudományos konferenciára, hogy semmit nem mutattam be rajta, sem előadás, sem poszter formájában. Az EuropaCat konferenciasorozatról már hallottam korábban is, de nem gondoltam volna, hogy ennyire nagy: az idén az információim szerint kb. 1800-an vettek részt rajta.

A helyszín a firenzei pályaudvar közelében lévő konferenciaközpont volt. Itt két épületben, összesen nyolc teremben zajlottak a különböző szekciók. A legnagyobb méretűbe talán ezren is befértek, ez volt a plenáris előadások helyszíne. A megnyitó vasárnap három órától volt, ezt éppen lekéstem (sajnos sehogy nem tudtam jobban megszervezni az utazást). Az első plenáris előadás végét azért még sikerült elcsípnem.

Este a ChemSusChem című Wiley folyóirat főszerkesztője tartott rövid ismertetést. Ez elég drága reklám lehetett, mert az utána lévő fogadás költségeinek fedezéséhez ez a kiadó járult hozzá. A főszerkesztő egyébként nálam fiatalabb angol, de Németországban dolgozó szakember. Van ugyan kémiai területen PhD fokozata, de maga már nem gyakorló tudós, hanem főállású főszerkesztő. Beszélgettem egy kicsit vele, ő mutatott be a ChemCatChem főszerkesztőjének is, akinek az életrajza egyébként alig különbözhetett az övétől. Nem volt okom rá, hogy elmondjam nekik: én azokat a szerkesztőket becsülöm inkább (pl. az ACS-nél, Springernél vagy Elseviernél), akik maguk is gyakorló tudósok.

A hétfő reggeli plenáris előadáson voltak a legtöbben, ezt egy spanyol kutató, Avelino Corma tartotta. Azt már korábban is tudtam, hogy ő a katalíziskutatás egyik vezető alakjának számít, most ennek az okát is megtudtam. A sok publikált cikk és az ezekre érkező rengeteg hivatkozás korántsem a legfontosabb tényező. Jelentősebb ennél, hogy rengeteg, az iparban ma is használatos katalizátor kifejlesztésében vett részt, az előadása is a laboratórium-ipar átmenetre koncentrált. A másik lényeges tényező az, hogy a pályafutása során egyszer megbízást kapott egy intézet vezetésére úgy, hogy csak az épület felépítését ígérték meg neki – a műszerek és emberek megfizetéséhez szükséges pénzt már maga találta meg. Ezen az előadáson figyeltem meg, hogy a szervezők felkészültsége elég jó volt: mintegy tizenöten foglalkoztak azzal, hogy a már majdnem teljesen tele lévő előadóteremben az előadás közben érkezőknek ülőhelyet keressenek. Ugyanezen a napon és ugyanebben a teremben volt Regina Palkovits előadása is. Ezt már nem plenárisnak nevezték, hanem ’keynote’-nak, ami 60 perc helyett 35 percet jelentett, illetve ezt vita is követte. Ezen szintén elég sokan voltak (vagy háromnegyedéig lehetett a terem) annak ellenére is, hogy vele párhuzamosan több más szekció is zajlott.

A programban még kétféle előadástípus volt. A „normál” bemutatók hossza 15 perc + 5 perc vita volt. A „shot symposium”-nak nevezett szekciókban pedig 6 perc volt az előadásra, a vita pedig tíz-tizenöt ilyen rövid bemutató után általános volt. Ezt nem gondoltam valami szerencsésnek: előfordult, hogy maga az előadó ott sem maradt a vitára.

Hétfő este fordult elő az, hogy beültem volna a „keynote” utolsó előadásra a nagy terembe, de ott – bár jópáran vártak rá – már semmi nem történt. Egy idő után szép csendben rájöttünk, hogy elmarad az előadás. Egy picit az is furcsa volt, hogy a novoszibirszki Boreskov Intézeten dolgozó Valentin Parmon neve még szerepelt a „keynote” előadók névsorában, de az előadása már sehol nem volt a programban. Őt éppen meghallgattam volna. Az sem volt nagyon rokonszenves, hogy a konferencián semmilyen formában nem kaptunk absztraktkötetet. A konferenciacsomagban volt egy nyomtatott program (önmagában is 170 oldalas könyv), de sem lemezen, sem más elektronikus hordozón nem adták ide az összefoglalókat. Erre rá is kérdeztem a regisztrációs pultnál: ott azt mondták, hogy majd a konferencia után letölthető lesz az Internetes oldalról. Kételyeim vannak afelől, hogy ez tényleg így is lesz.

Összesen három bő egyórás poszterszekció volt, az első hétfő este. Elvileg mind a három alkalommal háromszáznál egy kicsit több posztert mutattak be, de a gyakorlatban az állványok szűk egyötödén nem volt semmi. A poszterszekciókat hely tekintetében igen szűkre szabták, ennek megfelelően időnként elég kellemetlen módon, tömegen kellett átverekednem magamat. Én igazából a Gordon Research Conference-ken szokásos poszterszekciókat szeretem: ezek térben és időben is elég tágasak, általában hosszan az éjszakába nyúlnak, és sok mindenről lehet beszélgetni rajtuk a résztvevőkkel, nemcsak tudományról. Többnyire mindenki a kedvenc italával a kezében vesz részt az ilyen szekciókon. Persze egy ilyen Gordon konferencia mérete korlátozott: 150-nél több résztvevő nem lehet rajta, és mindenki ugyanabban a szállodában lakik, amely egyben a konferencia minden eseményének a helyszíne is.

Visszatérve még azért a firenzei EuropaCat-ra: az előadások idejének betartásáról elég jól sikerült a szervezőknek gondoskodniuk azzal, hogy a vetített kép egyik felső sarkában mindig a hátralévő időt lehetett látni. A termek mellett folyamatosan monitorok mutatták, mi van éppen a többi helyszínen. A kávészüneteket rendkívül rövidre (alig tíz percesre) tervezték, de ez nem jelentett gondot, mert kávét, teát és gyümölcslevet folyamatosan lehetett találni minden terem mellett, függetlenül attól, hogy éppen szünet volt-e a programban vagy sem.

Végül azt is elárulom, hogy miért mentem el erre a konferenciára úgy, hogy semmit nem mutattam be rajta. 2018-ban a Reaction Kinetics, Mechanisms and Catalysis folyóirat támogatására konferenciát szervezünk az Akadémiai Kiadóval Budapesten. Ehhez volt szükségem személyes találkozóra a lehetséges résztvevőkkel. Ennek a célnak nagyon jól megfelelt az EuropaCat.

2017.08.27.