ScienceBits

Doktori eljárások hada

TUDOMÁNYOS HÉTKÖZNAPOK

Október végén és november elején egy egész sor doktori (PhD) eljárásban vállaltam ilyen-olyan szerepet. Még összeszámolni is nehéz:

• október 25-én Debrecenben vett részt egy PhD védésen,
• 26-én Budapesten voltam bizottsági tag egy másikon,
• 29-én egy doktori szigorlaton voltam kérdező Debrecenben,
• ugyanitt november 2-án egy, a vezetésemmel dolgozó PhD-hallgató védett,
• 3-án Mátraházán vettem részt két elővédésen,
• 7-én pedig Szegedre utaztam szigorlatoztatni.

Ez már csak ezért is érdekes, mert rendesen az ilyen típusú eseményből számomra ez egy egész éves adag. Különösebben nem is kedvelem őket: a szigorlat lényegében egy szóbeli vizsga, ahol gyakorlatilag csak rutin tankönyvi dolgokról illik beszélni, a védésen pedig a jelölt és a bizottsági tagok közötti súlyosan egyenlőtlen helyzet minimálisra csökkenti a vita tudományos értékét. Nem egyszer a bizottsági tagoknak formálisan nyilatkozniuk is kell arról, hogy elfogadnak-e egy-egy választ; emiatt a jelöltnek nemcsak azon kell gondolkodnia, mi is lehet a tudományos szempontból indokolt válasz, hanem a kérdező sejthető elvárásait is figyelembe kell vennie. Néha elhangoznak olyan kérdések is a bizottsági tagoktól, amelyben kifejezetten szerepel az is, hogy a kérdező nem tudja a választ. Ebből persze impliciten az következik, hogy szokásosak olyan kérdések is, ahol igenis elvárnak egy konkrét választ. Ez az, amit én soha nem csinálok.

Régi és elég általános megfigyelésem, hogy ha egy eseményt (és most nem feltétlenül csak tudományosakra gondolok) szigorú szabályok közé zárnak, akkor a formális elemek igen gyorsan a valódi tartalom helyébe lépnek. Ezt még csak gátolni sem próbálom: ha egy vitáról jegyzőkönyvet kell vezetni, akkor inkább nem veszek részt benne, hogy a jegyzőkönyvvezető energiáját kíméljem. Egy tudományos diákköri előadás után pedig csak akkor kérdezek, ha egészen biztos vagyok abban, hogy az előadó jól tud válaszolni: ilyen esetekben ugyanis a zsűri elvileg a vitakészséget is értékeli valahogy; ezen a téren ártani senkinek nem akarok. Vitatkozni csak úgy szeretek (például egy munkabizottsági ülésen) tudományos dolgokról, ha az valóban érvekről és ellenérvekről szól, nem pedig egymás tekintélyének méregetéséről. Azt is próbálom kerülni, hogy egy vitában való részvételem elsődleges célja a saját intellektuális képességeim fényezése legyen.

Visszatérve a november 2-i védésre: ez az alkalom elég jó érzéssel töltött el, s nemcsak azért, mert a második PhD-hallgató is végzett, akinek a témavezetője voltam. A szerencsés időzítésnek köszönhetően többen is eljöttek olyanok, akikkel még egyetemi hallgató korukban dolgoztam együtt, de azóta máshol folytatták tudományos pályafutásukat. Remek volt hallani arról, mi történik velük.

2016.11.07.