ScienceBits

A Sci-Hub és a tudományos alvilág

SAJTÓSZOBA

A Science magazin április 29-i számában jelent meg egy igen ÉRDEKES tanulmány. Ennek a ténynek a mai világban már önmagában is hírértéke van, hiszen a tudomány vezető folyóiratai számára a rengeteg beküldött kézirat közötti válogatásnál nem szempont az, hogy a megjelenők ÉRDEKESek legyenek: a lényeg az, hogy később minél többet hivatkozzanak rá. Egyébként elég igazságtalan, hogy éppen a Science magazin kapcsán írom le ezt a meglátásomat, mert a tapasztalatom szerint éppen ebben a folyóiratban van meg a törekvés arra, hogy időnként ellenálljon az ilyen általános tendenciáknak. Ezt talán jól példázza a cikk, amelyről ez a bejegyzés szól, s melynek címe: „Who's downloading pirated papers? Everyone”.

Nem tudom, hányan hallottak már a Sci-Hub-ról. Ez lényegében egy tudományos kalózoldal az Interneten. Annyit csinál, hogy ilyen-olyan trükkökkel megszerzi a világban megjelenő, egyébként csak előfizetéssel elérhető tudományos cikkek teljes szövegét tartalmazó pdf-dokumentumokat, s ha egyszer már megszerezte, akkor ingyen letölthetővé teszi őket bárki számára. Magyarországon élő kutatóként én is gyakran rákényszerülök a használatára.

Az 1990-es években, amikor egyetemista voltam, és az Internet éppen csak kezdett terjedni, a nyomtatott folyóiratok közül minden lényeges járt az Egyetem Kémiai Szakkönyvtárába. Ez az állapot néhány év alatt teljesen visszaépült odáig, hogy már csak az a szakirodalom volt elérhető, amelyre egyik-másik oktatónak személyes hozzáférése vagy előfizetése volt. Lényegében a helyzet azóta sem változott. Ugyan az EISZ nevű szolgáltatáson keresztül két hatalmas Kiadó, a Springer és az Elsevier folyóiratainak jelentős része elérhető magyar egyetemeken, ezek pont azok, amelyek a kémiában nem számítanak túl jelentősnek.

A Sci-Hub így sem lenne teljesen nélkülözhetetlen. Ha publikál valaki egy cikket, neki szerzőként joga van korlátozott és kiadónként kissé eltérő számban elektronikus formában elküldeni azoknak, akik ezt kérik. Hozzám is érkeznek nagy ritkán ilyen kérések, és még soha nem fordult elő, hogy a legálisan küldhető szám egyötödénél többet használtam volna fel. Ugyanakkor az ilyen hozzáférés elég esetleges; ha én kérek ilyesmit más szerzőktől, az esetek mintegy felében nem kapok rá választ.

Nos, a már említett cikk a Science-ben egy olyan felmérésről szól, amelyet a Sci-Hub használóiról készítettek. Külön szerkesztői írás is foglalkozik ezzel a témával: Marcia McNutt főszerkesztő „love-hate”-et említ a címben, majd a teljes cikk elolvasása után az olvasó ugyancsak elgondolkodhat azon, melyik rész is szólt a „love”-ról. Él bennem annyi cinizmus, hogy feltételezzem, ha éppen nem a Science főszerkesztőjeként ír cikket, akkor talán Marcia McNutt magánvéleménye is egészen más...

Az eredményekről érdemes egy kicsit hosszabban is olvasni. A Sci-Hub-letöltések területi megoszlásán kívül van egy érdekes megállapítás: a felhasználók jelentős részének egyébként van legális Internetes hozzáférési lehetősége a cikkekhez! El is gondolkodtam azon, hogy ezt a fajta népszerűséget talán az egyszerűség és gyorsaság hozza magával: miközben a folyóiratok ’enhanced online content’, ’title of contents graphic’, ’research highlights’ és sok más hasonló kezdeményezéssel vélik az olvasói igényeket kielégíteni, addig a tényleges olvasók számára a felesleges sallangoktól mentes és mindenekelőtt gyors hozzáférés az elsődleges. Ebből talán tanulhatnának a kiadók is.

Nemrégiben olvastam arról is, hogy a nagy kiadók árképzése is igencsak furcsa. Az elektronikus másolatok készítése elképesztően olcsó dolog. Ehhez képest egyes cikkeket elektronikusan csak igen drágán lehet elérni. Megmaradva a Science magazinnál: az Interneten egyetlen cikk 24 órás hozzáférési jogát 30 dollárért lehet megszerezni. Ehhez képest nyomtatva egy teljes szám kerül 15 dollárba! Ki is itt az on-line kalóz?

Egyébként a Sci-Hub egyetlen kazah kutató, Alexandra Elbakyan kezdeményezésére jött létre, és neki mind a mai napig döntő szerepe van a fenntartásban. Az oldal címe is változik időnként az utóbbi időkben, például vagy fél évig egy *.io címen volt elérhető (ami a Brit Indiai Óceáni Területeket jelenti), majd néhány hete *.bz végű címen él, ami a közép-amerikai Belize országhoz tartozik. A nagy kiadóknak persze nagyon nem tetszik a Sci-Hub, de komoly jogi útra eddig csak az Elsevier próbálta terelni a dolgot. Megjegyzem: pont ezt a kiadót éri leggyakrabban komoly tudományos körökből is a nyerészkedés vádja, ezért tudósok számottevő része bojkottálja a kiadványait. Persze a bojkott eredménye egyelőre semmivel sem több, mint az Elsevier Elbakyan-ellenes hadjáratának.

Végül még egy apróság: amikor először olvastam a Science magazin cikkét, egy rövid online felmérésben is részt vettem, s így ennek akkori állását is meg tudtam nézni. Az egyik kérdés az volt, hogy használtam-e már a Sci-Hub-ot. Erre a válaszadók mintegy kétharmada válaszolt igennel. Az egyik következő kérdés pedig arra volt kíváncsi, hogy erkölcsileg elítélem-e azokat, akik innen cikkeket töltenek le. Itt a válaszadók kilenctizede válaszolt nemmel. Vagyis még azok sem tartják kalózkodásnak a dolgot, akik maguk nem is használják.

2016.05.03.