Előadás a Dóczy Gimnáziumban

TUDOMÁNYOS HÉTKÖZNAPOK

Évi két-három alkalommal kapok meghívást arra, hogy középiskolákban kémianépszerűsítő előadást tartsak. Az utolsó ilyen „fellépésem” tavaly novemberben volt Egerben, így talán éppen ideje volt egy újabb hasonló akciónak. Ezúttal a Debreceni Református Kollégium Dóczy Gimnáziumából hívtak meg.

Az ilyen előadások persze valamennyire mindig illeszkednek az adott intézmény tanítási óráihoz. Mégis, már közel harminc hasonló esetből először fordult elő az, hogy pontosan egy tanórányi időre vártak. Ha először megyek egy helyre, ott az utóbbi időben mindig a Kémiai mítoszok című előadást tartom a 2011-ben megjelent Száz kémiai mítosz könyv néhány története alapján. Ez nagyon hálás téma, és időben is igencsak rugalmas, mivel sok rövid, egymással felcserélhető vagy akár ki is hagyható történetből áll. Így aztán egy szerda reggel a Dóczy Gimnáziumban 8 óra 55 perctől 9 óra 40-ig beszéltem erről.

Az előadásom helyszíne a gimnázium díszterme volt, ennek elején volt egy színpad, rajta vetítővászon és persze számítógépes kivetítő is. Ez a terem elég nagy méretű: három osztály hallgatta meg az előadást (két tizenegyedikes és egy kilencedikes), de a székek több mint felét így sem foglalták el. Őszintén szólva nem is számítottam ekkora hallgatóságra: vittem népszerűsítő szórólapokat a Debreceni Egyetem Természettudományi Karáról, de nem jutott mindenkinek belőle. Amikor befejeztem, a diákok közül ketten is kérdeztek nagy nyilvánosság előtt, és még hárman-négyen négyszemközt is. Nekem ez is nagyon jól szokott esni, nem mindenhol szólalnak meg ennyire bátran a középiskolások.

Az ilyen előadások alatt magát a könyvet is körbe szoktam adni, hogy bele lehessen nézni. Tudom persze, hogy ez reklámként is felfogható (annak is szánom), de megpróbálok visszafogott lenni. A Dóczy Gimnáziumba a magyar és az angol nyelvű változatot is elvittem. Az előadás után egy lány oda is jött hozzám azzal, hogy hozzá a magyar nem jutott el: néhány percig nézegette, erre megkérdeztem tőle, hogy szeretné-e elolvasni. Amikor igennel felelt, oda is adtam neki ajándékba azt a példányt. Láthatóan nagyon örült ennek a gesztusnak. Nem sokkal később visszajött és megkért arra, hogy dedikáljam a könyvet. Természetesen örömmel megtettem.

Még azt is meg kell említem, hogy az előadás napja pont arra a szerdára esett, amikor jelentős országos tanársztrájk volt. Előre meg is érdeklődtem, hogy ez érinti-e az én előadásomat is. Nagyjából azt a választ kaptam, amire számítottam: a Dóczy Gimnáziumot a Református Egyház tartja fenn, így az akcióhoz nem csatlakoztak. Ettől persze még rokonszenv-kifejezésként kockás ingben tartottam az előadást...

2016.04.20.


This template downloaded form free website templates