Az MTA közgyűlési képviselők megbízólevelének átadása

TUDOMÁNYOS HÉTKÖZNAPOK

A március 22. és 30. közötti kilenc nap alatt háromszor is jártam Budapesten. Ez egyébként pont hárommal több annál, mint amire szívből vágytam. Persze azért van olyan ok, ami miatt leküzdöm a fővárosunkkal szemben érzett ellenszenvemet: az Akadémia Kémiai Tudományok Osztályának ülése és a Polányi-díjak átadása mellett a közgyűlési képviselők megbízólevelének átadása is ilyen súlyos ok.

Közgyűlési képviselővé választásomról már írtam egy bő hete. Március 30-án volt az a formális esemény, amikor megkaptam az oklevelet is, amely szerint 2019. március 1-ig szól a megbízatásom. Az eseményről az Akadémia Internetes oldala is beszámolt. Összesen kétszáz képviselőt választottak, délelőtt tizenegytől a Díszteremben közülük vagy 170 össze is gyűlt.

Öltözködésben én igen lazára vettem a figurát: éppen aznap volt a tanársztrájk, így a kockás inget megfelelő viseletnek éreztem, és a szimpátia-kifejezés a zakóval és nyakkendővel szemben táplált ellenszenvemnek is kellő támogatást adott az érvényre jutáshoz. A túlnyomó többség azért lényegesen elegánsabban öltözött, de a jelenlévőknek még így is kb. 25-30%-án kockás inget láttam. Volt egy képviselőtársam (egy matematikus), aki hozzám hasonlóan a zakó és nyakkendő nélküli változat mellett döntött; ettől még egy parányi jó érzésem is támadt.

A rendezvény elég egyszerű volt: az Akadémia elnöke a Díszteremben mondott egy rövid beszédet, majd osztályonként átadta a megbízóleveleket. Ezután három szekcióban választottunk egy-egy tagot az Elnökségbe. Ahol én vettem részt, a Természettudományi és Matematikai szekcióban éppen kollégám, Fábián István kapta ezt a megbízást. Ő egyébként már az előző három éves ciklusban is az Elnökségnek a közgyűlési képviselők által választott tagja volt.

Maga a Közgyűlés az idén május 2-án és 3-án lesz. Nem mondhatnám, hogy különösebb izgatottsággal várom az eseményt, ugyanis nehezen tudom elképzelni, hogy lényegi döntések születnének itt: elképzelésem szerint csupán a már (egyébként sokkal hozzáértőbb testületek által) elhatározott dolgok egyfajta szentesítése lehet az egész jelentősége. Persze nekem még egy plusz budapesti utat is jelent a dolog − amiért nem kifejezetten rajongok. De erről már írtam.

2016.03.30.


This template downloaded form free website templates