ScienceBits

Tévhitek mindenütt

SAJTÓSZOBA

Eddigi tudományos ismeretterjesztő írásaim között elég jelentős helyet foglal el a Száz kémiai mítosz című könyv. Az ötlet eredetileg Kovács Lajosé volt, aki ekkor már jó ideje Szegeden dolgozott. Ő is elég rendszeresen publikál ilyen írásokat, s emellett szerves kémia laboron gyakorlatvezetőm is volt egykor Debrecenben, innen az ismeretség. 2010 őszén keresett meg azzal a gondolattal, hogy az akkor újnak számító Száz történelmi tévhit című könyv mintájára lehetne hasonló hangvételű kémiai könyvet is írni. Az alkalom is adott volt, hiszen 2011-re, a kémia évére készültünk.

Nem kellett nagyon sok bíztatás ahhoz, hogy igent mondjak a könyvírásra. Persze ez önmagában még keveset jelentett, a megfelelő kiadó és finanszírozás megtalálása jóval nagyobb problémának ígérkezett - és valóban az is lett. Lajos még két kollégát győzött meg, Csupor Dezsőt Szegedről és Gunda Tamást Debrecenből. Így aztán vidéki összefogás lett a könyvírásból; egyébként a Szeged-Debrecen egyetemi együttműködésnek (legalább is a kémia területén) amúgy is jelentős hagyományai vannak.

A kezdet sajnos igencsak kellemetlenre sikerült: Lajos a Magyar Kémikusok Egyesületétől (MKE) próbált segítséget kérni. Ekkor én már saját, folyóirat-szerkesztői munkám révén beszéltem az Akadémiai Kiadóval, s ők el is mondták, milyen feltételekkel vállalkoznának a kiadásra. Ezt Lajos az MKE-nek is jelezte, ennek ellenére az Egyesület kiadóknál kezdett el házalni és nem a nagy magyar vegyipari cégeknél támogatást keresni. Így aztán a személyes összetűzések sem maradtak el, s végül is arra a belátásra jutottunk, hogy szerző és kiadó kell egy könyvhöz, MKE viszont nem feltétlenül.

Tudományos könyvek kiadása Magyarországon a legritkább esetben kifizetődő dolog. Így aztán szponzort is kellett szerezni. Ezt a szerepet egy debreceni kolléga közreműködésének köszönhetően végül is a TVK vállalta el, cserébe a könyvbe elhelyezett színes hirdetésért. 2011 telének végén így nem kevés viszontagság után kezdtük el a könyvet írni.

Lajos nemcsak ötletgazda volt, hanem motorja is a könyv megszületésének. Azt hamar eldöntöttük, hogy a száz elég szép kerek szám, így jó lenne ennyire feltornázni a tévhitek számát. Ez sikerült is, bár néhány témát így is erőltetettnek éreztem. A másik érdekes kérdés a terjedelem volt: az Akadémiai Kiadóval kötött eredeti szerződésben kb. 500.000 leütés szerepelt. Ahogy készültek az egyre újabb és újabb történetek, feltűnt nekem, hogy az ebből következő 5000 leütés/történet átlagos hosszúságot egyedül én próbáltam meg hozni. Ezt egy idő után jeleztem is a társszerzőknek, mire azt a választ kaptam, hogy az ő próbaolvasóik nagyon kedvelték azt, hogy az írások egy-egy problémát részletesen körbejárnak. Végül is a teljes könyv 1 millió leütésnél is több lett, és ekkor már meg is jelent a lelki szemeim előtt egy olyan vastag könyv, amelyet csak nagyon kevesen vesznek meg.

Az Akadémia Kiadó egy kis gondolkodás után viszont nem emelt kifogást a terjedelem ellen. A könyvet az Új polihisztor sorozatba illesztették be; ebben a sorozatban már jelent meg olyan mű, amelyet a feleségemmel, Katával együtt fordítottunk le angolból (A címe Gyilkos molekulák, John Emsley írta, őneki még lesz szerepe a történetben).

Valamikor 2011 júniusára készültünk el teljesen, november végére már a könyvesboltokban volt a mű. Szegeden még könyvbemutatót is szerveztek, ez volt egyben a Kémia évének szegedi zárórendezvénye is. Mind a négy szerző tartott egy kb. tíz perces előadást, erről a videofelvétel megtekinthető a youtube-on. Ekkorra már elég idő eltelt ahhoz is, hogy a Magyar Kémikusok Egyesületével fátylat borítsunk a korábbi ellentétekre; ez mindenkit jó érzéssel töltött el.

Az Akadémiai Kiadóval kötött szerződésünk értelmében a szerzők akkor kapnak jutalékot, ha az eladott példányok száma meghaladja a 3000-et. Ez elsőre számomra teljesen elérhetetlennek tűnt, magyar nyelven tudományos könyv ilyen példányszámot az én információim szerint csak kivételes esetben ér el. Lehet vitatkozni azon, hogy ez az érzésem realizmusból vagy pesszimizmusból származott-e. A tény egyelőre az, hogy 2015. december 31-ig 5696 darab fogyott belőle, s ebből 1169 a 2015-ös naptári évben talált gazdára, vagyis négy év alatt sem lassult észrevehetően az eladási ütem. Persze ebből még sem a Kiadó, sem a szerzők nem gazdagodnak meg valami fényesen, de így üzleti szempontból is legalább elfogadható az egész.

Persze azért tenni is kellett a könyv népszerűségéért. Egymagam húsz körüli előadást tartottam már középiskolákban és más helyeken ebben a témakörben, természetesen ilyenkor a könyvet is megpróbálja népszerűsíteni az ember. Ezek közül több emlékezetes is van. 2012-ben a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon szombat délután tartottam közel egyórás előadást. A terem nem volt nagy, de megtelt. 2013-ban a Richter gyógyszergyárban jártunk, ott mind a négy szerző egyszerre. Itt akkora volt az érdeklődés, hogy mind a négyen kétszer tartottuk meg az előadást két különböző teremben, összesen 200-nál is több érdeklő előtt. A harmadik pedig a Debreceni Egyetem 2014-es Science Café előadássorozatában volt a debreceni Fórumban lévő Libri könyvesboltban. Erről is van a youtube-on videofelvétel, s a bolt méretéhez képest igencsak nagy tömeg hallgatott meg.

A magyar sajtóban jónéhány helyen jelent meg egyébként könyvismertető: a Magyar Narancs, Magyar Nemzet és a hvg.hu is írt róla. Ez utóbbit más Internetes oldalak számolatlanul vették át. Mi több, a Magyar Televízió egyik reggeli műsorában is szán néhány percet a könyv ismertetésének. Ezen Kovács Lajos és az Akadémiai Kiadó igazgatója képviselt minket. Lajos még Vágó Istvánnal is csinált valamelyik (talán nem sértődnek meg, ha azt írom: nem országosan ismert) tévén egy közös műsort.

2013-ban szintén Lajos vetette fel, hogy a könyvet akár angolra is le lehetne fordítani. Kata és én elvégeztük Debrecenben az angol-magyar kémiai szakfordítói képzést is, emiatt ránk gondolt fordítóként. Az első reakcióm az volt, hogy elmondtam: a szakmai képzésben például azt is tanítják, hogy igazán jól csak a saját anyanyelvére tud fordítani még a legjobb szakember is. A dolog ugyanakkor vonzó volt: ha egyszer írtam már könyvet angolul, akkor miért ne lehetne fordítani? Közben 2012 nyarának végén kiadót is sikerült találni az angol verzióhoz: a magyar verzióhoz hasonlóan itt is a folyóirat-szerkesztési munkám segített a Springerhez eljutni. Utólag azt gondolom, nem volt valami szerencsés választás.

Mindenesetre 2013 ősz végére elkészült a fordítás. Az eredeti magyar verzióból három történetnek nem volt értelme angolul, ehelyett újakat írtak a társszerzők. A Springer nyelvi szempontból nem javít a könyveken, ezért feltétlenül szükségünk volt egy anyanyelvi lektorra. Ezt nekem sikerült megtalálnom Debrecenben. Emellett Lajos közben kapcsolatba lépett John Emsley-vel, aki Nagy-Britanniában elég neves szerző a kémiai ismeretterjesztésben. Ő írt néhány sornyi ajánlást az angol nyelvű verzióhoz, miután elolvasta. A Kanadában élő, de magyar származású, a népszerű könyvek piacán szintén nem ismeretlen Joe Schwarz írt előszót. A magyar változattal ellentétben az angolban az ábrák színesek, ezt gyakorlatilag teljes egészében Lajos gondozta.

Ami miatt nem volt szerencsés választás a Springer: a könyv elég drága papíron és nyomdatechnikával jelent meg. Így az ára is elég borsos, a 60 eurót is meghaladja, míg a fekete-fehér magyar verzió 4200 Ft-os kereskedelmi ára sokkal barátságosabb volt. Könyvesboltban az angol nem is kapható, csak megrendelésre nyomtatják ki. A ’100 chemical myths’ végül 2014 őszén jelent meg a könyvpiacon. Olyan szempontból érdekesen alakult a helyzet, hogy angol nyelvű könyvajánló elég sok készült egymástól függetlenül. Az első az RSC Chemistry World magazinjában jelent meg, sajnos nem volt annyira pozitív. Még egy másik brit könyvismertetőről tudok egy blogon, az is negatív. Az összes többi (amerikai és más szerzőktől származó) vélemény igen pozitív. A leglelkesebb hangvételű talán éppen az amerikai könyvtárak számára iránymutató Choice Reviews-ban jelent meg, 2016 januárjában a könyvünket be is válogatták az ’Outstanding Academic Titles’ ajánlatukba, mindössze három kémiai tárgyú könyv egyikeként. Szintén elég lelkes ismertetőt írt az amerikai Skeptical Inquirer által felkért szakember, azóta rendszeres olvasom is ezt a folyóiratot.

Többen kérdezték már (például a kiadónk is), hogy lesz-e a folytatás. Szerintem közvetlen folytatással nem érdemes foglalkozni, mert már az elsőnél is erőltetettnek éreztem néhány sztorit. Olyan szempontból viszont van és lesz folytatás, hogy a négy szerző mindegyike azóta is rendszeresen ír tudományos ismeretterjesztő cikkeket. Én például blogot is indítottam, Csupor Dezső is készít hasonlót Ködpiszkáló címmel.

2016.02.12.