ScienceBits

Görgey Artúr

MAGYAR KÉMIKUSOK LAPJA, HÍRESEK ÉS KÉMIKUSOK

Görgői és toporci Görgey Artúr (1818-1916) nevét mindenki ismeri, aki csak egy kicsi magyar történelmet is tanult valaha. Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc magyar tábornokáról azt viszont már jóval kevesebben tudják, hogy eredeti hivatása a kémiához kötötte.

Családja egészen IV. Béla uralkodásáig vezette vissza nemesi kiváltságait, de ennek ellenére vagyona nem volt. Ez volt az oka annak, hogy Görgey Artúr katonának tanult; az ausztriai Tuln utásziskolájába járt. Apja halála után, 1845-ben kilépett a hadseregből és a prágai Károly Egyetemre iratkozott be kémia szakra. Josef Redtenbacher professzor tanítványa lett, aki akkoriban a zsírok vizsgálatával foglalkozott, így Görgey a kókuszzsírt kezdte elemezni. 1848-ban meg is jelent munkáját összefoglaló cikke az Annalen der Chemie und Pharmazie (később Justus Liebigs Annalen der Chemie), akkoriban tekintélyesnek számító folyóiratban „Über die festen, flüchtigen, fetten Säuren des Cocosnussöles” címmel (66. kötet, 3. szám, 290-314. oldal), amelyben a 12 szénatomos pichurinsavat is azonosította; később ez laurinsav néven vált közismertté. Eredményei révén ismertté vált a neve a kémikusok között, erre fél évszázaddal később Than Károly, majd Ilosvay Lajos is emlékezett még. Utóbbi 1907-ben, a Magyar Chemiai Folyóirat 13. kötetének 8. számában cikket is jelentetett meg „A kókuszolaj szilárd és folyékony zsírsavjairól” címmel (113-116. oldal).

1848-ban Görgey Artúr visszatért Magyarországra és egyetemi oktatói állást keresett. A sors azonban mást hozott számára: professzor helyett tábornok lett a magyar szabadságharcban. Számos katonai siker fűződött a nevéhez, bár a világosi fegyverletétel miatt sokan – így Kossuth Lajos is – árulónak tartották. Árulásának bizonyítéka volt, hogy az osztrákok más honvédtábornokoktól eltérően őt nem végezték ki. Ennek azonban sokkal prózaibb oka is lehetett: a 13 aradi vértanúval ellentétben Görgey Artúr a szabadságharc kitörésekor a császári hadseregben formálisan sem volt aktív katona, hiszen már 1845-ben leszerelt. Így aztán semmi jogalapja nem volt annak, hogy katonai törvényszék ítélkezzék felette.

Őt magát is élethosszig gyötörte, hogy nem osztozott a vértanúk sorsában. Márpedig, ahogy a halálos ítélettől megmenekülők között nem ritka, igen hosszú életet élt: még az első világháború kitörését is megérte. 1916. május 21-én, egyik legnagyobb katonai sikerének, Buda bevételének 67. évfordulóján halt meg Budapesten. Ma is igencsak időszerű egy neki tulajdonított kémiai intelem:

„Mert a tisztán elméleti vegytan hasonló a puszta parlaghoz, melyen a tévtanok gyomjai tenyésznek, ha nem vetjük be azt a lelkiismeretes kísérletek vetőmagjával, hogy rajta igazságokat arassunk.”

Görgey Artúr tetteinek és személyének megítélése az 1848-49-es szabadságharc óta számtalan alkalommal és igen széles skálán változott. Talán nem véletlen, hogy a kérdésben véleményt mondott az ugyancsak felvidéki gyökerű nagy magyar író, Mikszáth Kálmán, akinek Fekete város című híres regényében Görgey Pál a főhős, a regény helyszínei között pedig Görgő és Toporc is szerepel. Egy másik művében, az Új Zrínyiászban a feltámadt Zrínyi Miklós találkozik az akkor nyolcvanéves Görgey Artúrral:

„..., az amabilis kedélyhangulatban Gyulai Pál is odaférkőzött Zrínyihez és megfogván őt, elvitte Görgey Arthurhoz, hogy bemutassa őket egymásnak.
Zrínyi hosszabban társalgott a daliás, széparcú öreg úrral, kinek fehér haja egészséges piros arcot borít, kinek a fején levő nagy forradás kemény koponyáról tanúskodik, míg okos szemeiből szelíd lélek néz ki.
Mikor elváltak, Zrínyi kíváncsian kérdezé, ki volt ez a derék, igen okos úr.
– Ez a jelenkori Magyarország legnagyobb hőse – felelte Gyulai, de mások se mondtak ellent.
Zrínyi arca úgyszólván kipirult az érdeklődéstől.
– És mit csinált?
Elmondták röviden a hadjáratait, győzelmeit – lélegzetelfojtva hallgatta, mint egy gyönyörű tündérmesét.
– És aztán, aztán? – sürgeté mohón.
– Aztán letette a fegyvert Világosnál.
– De hát mért tette azt?! – pattant fel Zrínyi, és villámok cikáztak haragos fekete szemeiben.
– Mert nem tehetett egyebet. Derék dolog volt tőle. Mert ezer meg ezer magyar életét mentette meg vele.
Zrínyi lehajtotta a fejét lehangoltan a két könyökére, és elgondolkozott a hallottakon. Összehasonlította az ő életét amazéval. Komor ködként gomolygott előtte a két pálya egy percig: »Miket beszélnek ezek, s miket tettem én? Milyen felfogás! Lehet-e ez?« – aztán hirtelen felocsúdva, mintegy magának mondá.
– Vagy én, vagy ő, de valamelyikünk semmi esetre se hős.”

2015.01.03.