Az MTA Kémiai Osztályának ülése 2018 januárjában

TUDOMÁNYOS HÉTKÖZNAPOK

A Magyar Tudományos Akadémia osztályülései havi rendszerességű esemény benyomását keltik, de igazából egy évben csak nyolcszor szervezik meg őket: július és augusztus nyári szünet, május a közgyűlés hónapja, november pedig a Magyar Tudomány Ünnepe. Lassan két évessé váló közgyűlési képviselőségem alatt a 2018. januári volt a tizenegyedik ülés, amelyen személyesen is részt vettem. Abban már most biztos vagyok, hogy a februárin is ott leszek; ezzel a jelenléti mutatótómat 75%-ra sikerül majd feltornáznom.

Minderről azért írok, mert a januári ülésről igazából sok közlendőm nincsen. Egy ülés hossza általában sem haladja meg a két órát, de a januári kivételesen rövid volt, talán 60 perc mindössze. Három MTA doktori ügyön kívül még a tudományos bizottságok megalakulása volt napirenden. Ezeket elektronikus szavazással háromévente kell újraválasztani, s a megválasztott tagoknak össze kell jönniük egy alakuló ülésre. Én a Fizikai Kémia Bizottsághoz tartozom, s megválasztottak tagnak. Az alakuló ülésünk közvetlenül a kettő órakor kezdődő osztályülés előtt volt, 11 órától. A délutáni osztályülésre már mindegyik bizottság elnökéről és titkáráról volt információ.

A megalakuló bizottságok saját soraikból tagokat választottak a szintén újjáalakuló Kémiai Doktori Bizottságba is, amelynek fő feladata az MTA doktori értekezésekhez a habitusvizsgálat elvégzése. Valahogy ennek a testületnek is tagja lettem, ami a jövőben az eddiginél is több budapesti elfoglaltságot jelent majd. Nagy szerencse, hogy ezek időpontját gyakran sikerül összeegyeztetni. Ez január 23-án sem volt másképp: akkor is volt más programom még este hattól is. De ez már egy másik történet...

2018.01.23.


This template downloaded form free website templates